Megfulladtam, halott vagyok,
Tüdőm vízzel tele
Ha behívlak a tóba úszni
Kérlek, hogy ne gyere
Halotti csókom hideg, rothadt
Nem kapsz tőle levegőt
Így csinálok az élőből
Vízfelszínen lebegőt
Moszat-lepte oszló testem
Megpillant a víz alatt
Édes húsodnak zamata
Megér talán tíz…
Szememben elfolyik e rút világ
Elveszti metsző éleit
Karmaival belém hiába vág
Nem érzem fojtó késeit
De csontos kezem még mindig remeg
Szívem rejtekét elönti a kín
Torkom mélyében sikoltás-sereg
Bőrömből több éve kifutott a szín
Szellemként lebegek a nap felé
Égeti áttetsző…
Megkopott bölcsőben ringat a világ
Repedések hálóznak rajta szét
Ha nem látnál külsején különféle hibát
Azt mondanád talán, hogy „Jaj, de szép!”
A bölcsőből kiesvén keservesen felsírsz,
De arcodra nem ül ki döbbenet
Sosem tudhatod, hogy mennyi az mit elbírsz
S legtöbbször ez hozza…
Fagyfogú bestia a tél
Lehelete zord, kegyetlen
Elmúlás hírét röpíti
S otthagyja megdermedt kezedben
Véred: dermesztő, jeges folyó
Szívedben kőkemény jégcsapok
Megmaradt lelkedet elkárhozó
Gyönyörű, végzetes hajnalok
Fagytól zsibbadt csontos ujjaid
Zokogva túrnak a hideg…