Mily csodás báj
Te álommadár
Tollaid tömege álomba zár
Kérlek maradj,
Mert elesz a fagy
Oly sok mindenre képes az agy
Elveszek én
A tér közepén
Elillan lelkem az elme telén
Tudod te jól,
Hogy ez itt pokol
Minden emléket ő birtokol
Kezeim remegnek,
Lábaim taposnak
Úgy állok itt, mint a fal
Mi fejjel menne a kosnak
Minden apró-cseprő zajra
Én riadtan rezzenek
Mintha tüzet öntenél olajra
Úgy jár át a rettenet
Kiáltanék, sikoltanék
Azonban mind hiába
Zord félelem, mint jó lovas
Fogott engem igába
Körmöm…
Szememben elfolyik e rút világ
Elveszti metsző éleit
Karmaival belém hiába vág
Nem érzem fojtó késeit
De csontos kezem még mindig remeg
Szívem rejtekét elönti a kín
Torkom mélyében sikoltás-sereg
Bőrömből több éve kifutott a szín
Szellemként lebegek a nap felé
Égeti áttetsző…
Gyertyát gyújtottam az oltárnál magamnak
Hideg csönddel fogadnak templomok
Elfojtott visszhangja jár suttogó szavamnak
Némán hallgatják sirató angyalok
Az olvadt viaszba mélyesztem ujjaim
Kellemes fájdalom érinti testemet
Fáj, hogy nem vagy itt, pedig sose voltál
Ha mégis: Jóságod mi okból…
Kavargó, örvénylő különböző szemek
Hazugságot, igazságot mondhatnak neked
Őszintén néznek, szándékuk rejtély
Nem tudhatod biztosan, hogy vesztettél vagy nyertél
Lelkük lehet nekik jószándékkal tele,
De attól még nem biztos, hogy igazság jár vele
Mit tehetsz tehát, ha szemek vesznek…