Bámulok a messzeségbe

Tekintetem vaksötét

Hűvös szellő szeli bőröm,

Nézelődöm szerteszét

Színpamacsok kavalkádja

Kavarog itt előttem

Szemem néz, de nem lát,

Pillantásom erőtlen

Ezer apró élethullám

Akad meg a fülemen

Csak húsz perce vagyok még itt,

De elültem az ülepem

Szelíd kicsiny napsugárka

Csiklandozza karomat

Néhány percre elfelejtem

Zsibbadozó faromat

Félig átsült térdkalácsok

Hevernek a parlagon

Nem is tudom mit várok

Annyira a hajnalon

Szende testek öntudatlan

Békességben fekszenek

Sötét fedte, ernyedt testük

Időnként még reszketeg

Fáradt szemem, gyönge testem

Az asztalra rátapad

De nincs oly bárány, ki elveszhet

Eme pásztor-szív alatt

Sebemben kanalak,

Szürcsölik véremet

Körötte emlékek,

Mint éhes vérebek

Szenvedek, szenvedek,

De nem tudom miért

Ily néma kínzáshoz

Mond hát meg: Ki ért?

Fájdalmam elnyomom,

Kötözöm, elfedem

Húsba maró éles karma

Nem dob a helyzeten

Börtöne megkopott,

Ismeri centire

Egy darabig elzártam őt

De vajon mennyire?

Magányában elkezd

Egy ismerős dallamot

Mit törött lelkem már

Rongyosra hallgatott

Tetemes fenevad

Terpeszkedik rajtam

Azt, hogy reám nehezedjék

Én voltam, ki hagytam

Megszoktam már súlyát

Csontom alig ropog

Lakmározik rajtam

Szívem épphogy dobog

Belémdöfi mocskos mérgét

Szétárad a testemben

Gyenge lelkem, akaratlan

Feketére festettem

Néma jajszóm válasz nélkül

Visszhangzik a fejemben

Mint téveszmés, megtört ember

Hangja üres teremben

Lelkemet tompító tüzes ital

Járja át testemet

Tekintete keserű,

De elcsábít engemet

Mámoros kókadtság

Fedi el sebeim

Forró bizsergés

Hatja át kezeim

Gondolatok sora

Repül át fejemen

Mint megrohadt alma, mi

Megcsavart fán terem

Darabok hullanak,

Foszlik az értelem

Magányos hajós vagyok

Végtelen tengeren

Halovány szellemem

Áttör a gátakon

Képzelet? Valóság?

Őszintén nem tudom

Szétfoszlok, eltűnök,

Semmivé málok szét

Üresség egészem,

Nincs benne már érték

Ütöm az ütemet,

Remeg a levegő

Hangokat kever

Nekünk a keverő

Ritmikus rítusban

Mozog a hústömeg

Szeszszagú szinkronban

Van ifjú és öreg

Sok fényes villanás,

Vakító látomás

Rezgő rémség hangja száll

Átok vagy áldomás?

Éjszaka lényei

Zaklatnak szűntelen

Bűnösök forgataga

Nem élhet bűntelen

Pásztorok órája

Köszönt a birkákra

Bamba bárányszemekkel

Bámulnak egymásra

Szüntelen szólamok

Szaggatják szívemet

Folyékony rémálomban

Nyugtom már nem lehet

Rusnya képű, gonosz szörnyek

Bújnak meg a vadonban,

Hogy lencsevégre kapjad őket,

Nem engedik azonban.

Csúsznak, másznak, kaparásznak,

Rágódnak a testeken,

Nem meglepő, hogy a vadon

Fáin gyümölcs nem terem.

Sötét árnyként settenkednek,

Törik le az ágakat,

Ami gyümölcs megmenekül,

Nem biztos, hogy megmarad.

Időnként, hogy kínozzanak,

Felveszik az alakom.

Én vagyok ők vagy ők én?

Mostanra már nem tudom.

Néha-néha megtorpanok,

Gondolkodom, merengem.

Más helyen is vannak szörnyek,

Vagy csak az én fejemben?

Félhomályos, hűs szobában

Színes fények folyama

Lüktető, halk zene száll,

Mint szívverésnek hányada

Kezem sikolt, belsőm feszül,

Nem múlik a fájdalom

Miért kínoz? Miért nem enged?

Elmondani nem tudom

Elmém ködös, szemem üres,

Tükrözi a fényeket

Képzeletem a falakra

Képzel képzelt lényeket

Száraz ajkam hideg sörért

Sóvárogva epedne

Innom viszont tiszta fejjel

Máshogy nem is lehetne

Tehetetlen vereségben

Beveszek egy pirulát

Aggodalmam, szenvedésem

Ürességbe fordul át