Hallgatag hústömegek
Kőtömbökként ülnek
Múlnak az évek,
De ők nem őszülnek
Zakkantan zakatolva
Zeng nekik a talaj
Hideg arcuk meg se rezdül,
Ott maradnak. Se baj!
Semmi-létük megnyugtató,
Egyszerű és monoton
Úgy ülnek ott, mint kopott székek
Egy vénséges vonaton
Szájuk néma, fejük üres,
Bámulják az ablakot
Egyik-másik fejébe tesz
Egy odaillő dallamot
Sárgán suhan birka tömeg,
Szeli át a levegőt
Addig halad, addig rohan,
Míg eléri a temetőt
