Megmaradt a karó
Leverték erősen
Hiába rángattam
Finoman vagy bőszen
Lazult kicsit ugyan
Láncom nem oly feszes
Meggyötört testem viszont
Továbbra is sebes
Ledőlök a karóra
Támaszkodom azon
Fogvatartóm nekem
És egyszerre támaszom
A lánc hideg vasa
Bokámat harapja
Nem tudom eljön-e
Szabadságom napja
Beesett szemekkel
Bámulom az eget
Kérdem én a karót:
Nem szenvedtem eleget?
De választ nem kapok
Hogy is kaptam volna?
Csak elkeseredésem
Lökte elmém porba
Megadóan sóhajtok
Elfogadom sorsom
Sejtettem:
Fájdalom nem szorítja torkom
Nem bánom, igazán
Csak jobb, mint a semmi
Legalább támaszként
Tudom hasznát venni
